Sziasztok!
Nos, ezt is el kell kezdeni valahogy. Ez a bejegyzés igen hosszú lesz, de javaslom figyelemmel végigolvasni, mert ha valóban követni akartok és figyelemmel kísérni a mondanivalómat, fontos tudnotok, hogy ki s mi vagyok, és mégis mi a közöm a tréninghez.
Én egy elkötelezetten edző, huszonéves, hímnemű személy vagyok, aki ballisztikus kettlebelles gyakorlatokkal középhaladó szinten áll, egylábas guggolásban megüti a Spetsnazban "elégséges" szintet, erősebb, egészségesebb, kidolgozottabb testű és fittebb az emberiség 99%-ánál, és akit elkeserít, milyen kevés ember van, aki hasonlóan él. Pedig mindez sokkal többről szól, mint az erő, az egészség, a jó közérzet, vagy akár a jó külső. Az edzés egy sarokpontjává válhat az életednek, olyan pontjává, ahová elvonulhatsz, ha bánat ér, ahol ünnepelhetsz, amikor sikered van, és erőt, kitartást meríthetsz belőle a mindennapjaidhoz. Szerintem minden embernek veleszületett joga, hogy legyen akár egy, egyetlenegy olyan része az idejének, ami szent, és mindenki köteles tiszteletben tartani, ami az ő privát szférája, az egyetlen része az életének, ami felé nyugodtan fordulhat bármikor, mert nyugalmat és édes magányt lel benne. Én az edzést választottam életem ezen részének, és jó döntés volt.
Harcművész vagyok, de ez a blog nem a harcművészetről fog szólni. Mindig kerestem azokat az edzésmódokat, amivel kiegészítve a technikák gyakorlását erősebb, gyorsabb és kitartóbb lehetek. Ez a blog ezekről fog szólni.
Hosszú a története azoknak a módszereknek, amiket életem során kipróbáltam. Ez tényleg nagyon vegyes felvágott. Talán tizenkét éves voltam, amikor a bátyám kisgyerekkori övvizsgáján kapott, most már Hanshi-ként emlegetett, általam mélyen tisztelt és csodált Adámy István által írt Kyokushin Karate című könyvet levettem a polcról, és a gyatra kötésű kötet széthullott lapjait sok évig tartó képnézegetés után sorba rendeztem, és leültem végre elolvasni a könyvet. Kiolvastam. Aztán még egyszer, aztán még egyszer, aztán még jó párszor. Ekkor indultam el az Utamon. Ezért a Hanshi-nak nagyon hálás vagyok máig is. Az első edzésféleségeim a könyvből vett bemelegítő gyakorlatok és néhány technika gyakorlása volt általános iskolásként. Ezt követték az egyre növekvő idejű hosszútávfutások; az elcsépelt fekvőtámasz-guggolás-felülés kombó, amiről úgy gondoltam, hogy ha nagyon magas ismétlésszámokra törekszem, az jót fog tenni az erőmnek is; egyéb testsúlyos gyakorlatok, úgy, mint tolódzkodás, húzódzkodás, függőlegesre állított haspadon végzett atomdurva hasizomgyakorlatok; gigong (Da Mo 12 gyakorlata, meditáció). Testsúlygyakorlatokban egykaros fekvőtámaszokra és egylábas guggolásra, kézenállásból végzett nyomásra törekedtem, akkor még úgy hittem, hogy ez elérhető kétkaros gyakorlatok magas ismétlésszámú erőltetésével. Első középiskolás évemben elkövettem azt a hibát, hogy taknyos kezdőként naponta háromszor edzettem, felkeltem hajnalban futni, fekvőzni-guggolni-felülni, meditálni, majd délután a fent említett, egyéb testsúlygyakorlatokat és Da Mo 12 gyakorlatát végeztem el, este pedig technikai edzés és nyújtás volt soron, statikus erőfejlesztő gyakorlatokkal és egy általam kitalált, végtagok gyorsaságát fejleszteni hivatott gyakorlatsorral. Hősiesen, ugyanakkor igen ostobán tartottam a tempót hónapokig, aztán erőm fogytán hajnalban, amikor az órám csipogott, eltöltöttem néhány percet azzal, hogy jó kifogást találjak lelkiismeretem megnyugtatására, majd visszaaludtam, később már nem is emlékeztem arra, hogy az órám ébresztett és egyre több edzést hagytam ki a nap többi részében, majd teljesen kiégtem és undorral fordultam el az edzés világától. A szívem csücskében lévő qigong-ot tartottam meg egyedül, ám egy új kiadványból megtudtam, hogy az általam végzett gyakorlatsor egy évekre szóló program haladó fokozata, ezért nekiálltam az elejéről, ami viszont naponta háromszor másfél órányi, intenzív koncentráció közbeni izommasszázst jelentett, így egy idő után ettől is kiégtem. Ez után talán egy-másfél, vagy két éves szünet után ismét nekiálltam alkotni valamit, igyekeztem technikákat gyakorolni, a hajlékonyságomat és a gyorsaságomat fejleszteni, és mivel világ életemben kerestem az új és egyre jobb forrásokat, amiből tanulhatok, eljutottam már a pnf-nyújtásig is. Ehhez hasonló edzéseket hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel és rendszerességgel, hol heteket, hol hónapokat kihagyva, majd újra fellendülve egészen az egyetemig végeztem. Azonban a húzódások gyakoriak voltak, és kiemelném itt a lovaglóizmom sérülését, ami évekig erős, parázsló fájdalmat okozott, és időről-időre visszatért, különösen, hogy évekkel később még kétszer meghúztam ugyanazt az izmot.
Az egyetemtől datálom azt, hogy igazán rendszeres és kitartó vagyok az edzés világában. Itt is voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyeim, de már összességében egy összeszedett rendszerről beszélhetünk. Ezen új korszak első két évében is sokat változott az edzésmódszerem. Az egyetem kezdetén még az edzésem a következőképpen nézett ki: Hosszútávfutással kezdtem, majd nyújtás következett, majd gyorsaságfejlesztés, majd technikázás, majd egy általam kifejlesztett, izmok keménységét és erejét növelni hivatott, a Sanchin katához hasonló gyakorlatsor, végül fekvőtámaszok, guggolások, felülések. Mivel továbbra is kerestem az újat, a jobbat, böngésztem, igyekeztem az óriások vállára ülni, és idővel a gyakorlatok sorrendje megváltozott, maguk a gyakorlatok is megváltoztak, hol elvettem, hol újakat tettem bele.
Úgy érzem, a legnagyobb változások az elmúlt két évben történtek. Véletlenül találtam rá a neten Pavel Tsatsouline A meztelen harcos című könyvére, aminek figyelemfelkeltő leírásából azonnal rájöttem, hogy nekem az egyszerűen kell, és 2009 karácsonyán végre a kezembe is vehettem, és még aznap este ki is olvastam, aztán még többször is, hogy utána kézikönyvként használjam. Ez meg is történt, és ugyan hosszú hónapokig rosszul használtam fel a belőle megszerzett ismereteket, aztán lassú volt a fejlődésem útja és közel sem egyenes, de idővel sikerült célba érnem több szempontból. A másik nagy lépés csupán ez év első két hónapjában történt, Pavel Tsatsouline Kezdd el a Kettlebellt! című könyvének megvásárlásával és tartalmának abszorbeálásával, és egy 16 kilós, fekete, számomra gyönyörűséges kettlebell beszerzésével, "akit" én csak Tavaris Girjának hívok. Ezzel már viszonylag rövidebb idő volt, mire az alapok elsajátítása után edzésbe fogtam, de ezt is elég zötyögősnek érzem. Közben az edzéstervem más területei is megváltoztak, és az edzéseim hosszútávfutásból, sprintekből, dinamikus nyújtásokból, a gyorsaságfejlesztő és addigra módosított izomkeménység-fokozó gyakorlatsoraimból, technikázásból, kettlebellel végzett lengetésből és Pavel Tsatsouline Relax into Stretch című könyvéből vett hajlékonyságfejlesztő módszerek gyakorlásából álltak esténként, nap közben pedig GTG módszerrel fejlesztettem az egykaros fekvőtámaszomat és az egylábas guggolásomat, valamint az ütőfelületeim, a kiütési pontjaim és a csontjaim keményítését. Közben volt egy rövid, talán másfél hónapos időszak, amikor a súlyzós edzést is belevettem az edzésembe esténként, viszont hamar összeütközésbe kerültem a bennem bujkáló minimalizmussal az eszközhasználat terén.
Az elmúlt fél évben is történtek apróbb változtatások az edzéstervemben, de a lényeg, és tulajdonképpen a szemléletváltásomban a jelenlegi utolsó lépés az elmúlt két hétben történt, amikor is igen hirtelen és drasztikusan változott meg a napirendem, és kénytelen voltam hosszú, fárasztó, mindennapi 3-4 órás edzéseimet mindössze egy órára rövidíteni, és ezzel lényegében párhuzamosan valaki akaratlanul felhívta a figyelmem Paul "Coach" Wade Fegyencedzés című könyvére, aminek létezésével annak angol nyelvű, első megjelenése óta tisztában vagyok, de csak néhány napja támadt fel bennem az igény arra, hogy közelebbről is megismerjem a tartalmát. Két szusszanásra kiolvastam, és arra jutottam, hogy egyszerűen zseniális, és pont olyan célok elérésének kimerítő részletességű kézikönyve, amikre mindig is törekedtem.
Így, Kedves Potenciális Blogolvasóm, a végső elhatározás az edzéseim gyökeres megváltoztatására azon a napon született, amelyen e bejegyzést naplóztam. A minimalista edzés világába lépek, ami azóta érdekel, amióta először hallottam róla. Olyan edzésmódszert akarok kifejleszteni, ami heti három óra edzéssel viszonylag rövid idő alatt olyan extrém fizikai erő, gyorsaság és állóképesség birtokába juttat, amit korábban csak a legendák szereplőinek és a történelem legnagyobb testfejlesztő alakjainak sikerült elérni, mint például Eugen Sandow, Paul Anderson vagy akár maga Milo.
Ideje van már ennek. A hosszú edzések csodálatosak és felemelőek voltak, de ideje szembenéznem vele a sok akadozás után, hogy talán nem nekem valók.
Az új edzésmódszerem szerinti edzést következő hétfőn kezdem. Minden sikeremet és kudarcomat dokumentálni fogom itt, hogy ezáltal magam számára egy jó edzésnaplót teremtsek, másrészt, hogy az edzeni és fejlődni vágyóknak mély betekintést adjak az edzés világába, hogy utána mindenki, aki el akar indulni ezen a hosszú és csodálatos úton, tanulhasson a hibáimból és a jó ötleteimből is.
Talán már mindenkinek világossá vált, hogy én egyedül edzek, és mindig is így tettem, ez a bevezető sorokból is egyértelmű lehet. Az edzésem lebonyolítása az én privát szférám. Ez számodra jó, mert láthatod majd a bejegyzéseimből és a tapasztalataimból, hogy ezt Te is megteheted, ami hatalmas függetlenséget, és persze anyagi megtakarítást jelenthet Neked, hiszen nem kell pénzt kiadnod vezetett edzésekre, amik szerintem feleslegesek, ha van olyan forrásod, amiből elindulhatsz. Neked pedig bizony lesz.
(Zárójeles megjegyzés: Mint ahogy az elején írtam, harcművész vagyok, és minden képességfejlesztő törekvésemre a harci technikáim fejlesztése adja az igényt. Saját stíluson dolgozom, ami a kisgyerekkori, akciófilmekből és könyvekből vett mozdulatok gyerekes utánzásából hol technikai bázist gyarapító, hol szűkítő törekvésekkel, hol a koncepciót alapvetően megváltoztatva egy hosszú, szintén akadozó, hullámzó úton rengeteg tapasztalatot gyűjtve mára egy kiforrott, rendkívül hatásos és gyakorlatias harcművészetté alakult. Azonban ennek gyakorlását a minimalista edzéstörekvésem tesztelése miatt most jó időre jegelem, illetve takarékra teszem. Ritkán ugyan, de fogok szinten tartó technikai edzéseket végezni a tesztidőszak alatt is, de ezeket nem szerepeltetem a blogomban, mert nem tárgya annak, és ezen edzések ritka volta miatt nem is lennének számottevőek a többi bejegyzés mellett)
