Sziasztok!
Első tervem az volt, hogy a Kemény Formában igyekszem mindig egynél több ismétlést elvégezni két pihenő között, annyit, amennyit még maximális figyelemmel, légzési nehézségek nélkül tudok, de ebből az lett, hogy csak az első és az utolsó két ismétlés jött együtt, amúgy ismétlésenként pihentem. Ezen kívül a pihenőidőben nem szabtam korlátot, hanem úgy gondoltam, hogy mindig annyit pihenek, amennyit jónak találok. Így végül 23 perc alatt végeztem el a Formát, ám jól koncentrált, erőteljes feszítéssel végrehajtott ismétlésekkel. Az utolsó két, együtt végrehajtott ismétlés során rájöttem, hogy ha a kilégzésem tempóját semmilyen szinten sem kontrollálom, csak egyszerűen igen szűken nyitva hagyom a gégefőt és minden figyelmemmel az erőlégzésre és a feszítésre koncentrálok, akkor a legkiválóbb a légzési állóképesség, így nem megy "cigányútra" a légzés, nem okoz feszítő érzést gyomortájékon és nem jelentkezik idejekorán légszomj. Ezen utolsó két ismétlés után nem is kellett nagyon hevesen lélegeznem. Pavel is felhívta a figyelmet A meztelen harcos című könyvének erőlégzésre vonatkozó részében, hogy a legjobb, ha maga a préselés köti le a figyelmünket, a többi bízzuk a testünkre.
Most már világos, hogy nem megfelelő légzéstechnikával hiába várom, hogy az aerob állóképességem fejlődésével egyre rövidebb idő alatt sikerüljön végrehajtani a Kemény Formát. Hiszen nem is az aerob állóképességemmel van a probléma. A légzéstechnikámat kell fejlesztenem, ez a kulcs a tökéletes kivitelezéshez. Akkor megfelelő a légzés, ha légszomj, fojtogató feszülés gyomortájékon és más légzési nehézségek be sem következnek, mindegy, hány ismétlést mennyire lassan csinál az ember, és esetleg csak az izmok fáradása miatt kell pihenőket tartani, így a fejlődés - melynek csúcspontja a megszakítás nélküli végrehajtás - az izmok állóképességének növekedésével jelentkezik. Tehát a tökéletes légzéstechnika elsajátításáig csakis annak fejlesztésére szabad koncentrálnom, és így is fogok tenni. Vágyom, hogy csak izomfáradás miatt kelljen olykor pihennem, ahelyett, hogy légszomj miatt megállva lihegjek, majd idővel tökéletesen, szünet nélkül hajtsam végre a saját gyakorlatomat. A nagy Brett Jones után szabadon: "A lényeg a fejlődés, te ostoba!"
A kettlebellezéssel ma új csúcsot sikerült felállítanom. A tervem az volt, hogy a szokásos "10 kétkezes lendítés - 10 egykezes lendítés jobb karral - 10 egykezes lendítés bal karral - 5 szakítás jobb karral - 5 szakítás bal karral" ciklusból hatot végrehajtok, majd kis pihenő után a maradék időt végigdolgozom. A munkának igen energikusan álltam neki, ami természetes módon fokozódó nehézséggel és egy idő után megjelenő, enyhe deréktáji fájdalommal, de különösebb gond nélkül ment a hat ciklus alatt. Utána azt éreztem, hogy jól menne tovább is, de inkább megfontoltan tartottam magam a tervhez, és letettem a kettlebellt, pihenni kicsit. A pihenő minden bizonnyal rövidebb volt egy percnél. Utána újult erővel, ismét lendületesen folytattam a munkát, remélve hogy négy teljes ciklusnál többet sikerül teljesítenem. E pihenő utáni második szakaszban már elkezdtem fáradni és egyre több nehézséggel küzdeni az idő előre haladtával: a légzés is nehézzé vált, a fogásom is egy kicsit elkezdett fájni, a derekam legalsó része pedig már égett és a további mozgás fájdalmassá vált. Különös, de a szakítások különösen robbanékony jellegük miatt kevesebb nyűggel jártak, mint a lendítések, amik a vége felé nehézkes, lassú benyomást keltettek és nagyon fárasztónak bizonyultak - ennek minden bizonnyal pszichológiai okai is vannak; egy szakítás mögé valahogy mégis csak jobban odateszi magát az ember. Amikor elvégeztem négy ciklust, örültem, hogy máris sikerült rekordot döntenem. Ez után igyekeztem nem a pittyegést várni, hanem a végrehajtásra koncentrálni és keményen dolgozni továbbra is, miközben átsuhant az agyamon, hogy ezzel a fajta gyötrődéssel is szembe kell nézni, amikor az ismeretlen távolságban lévő célt mintha húznák az ember elől. Az ötödik befejezett ciklus után örültem, de már nagyon vártam az idő lejártát, ami még 25 lendítés erejéig kitartott, ám az utolsó 5 lendítést még végrehajtottam a pittyegés mellett. Ezzel a mai mérlegem 120 kétkezes lendítés, 240 egykezes lendítés és 110 szakítás 15 perc alatt. Ezzel a munkával töltött összidőben és a volumenben is új egyéni rekordot állítottam be. A kettlebell letevése után egy ideig fel-le járkálva lihegtem, majd utána Pavel egyik tanácsára hallgatva, miszerint ha már hajlongani akarsz, akkor hátra hajolj, egyfajta fókatartásba mentem le, azaz hason fekvésben kiegyenesített karral kitoltam magam úgy, hogy a csípőmet lógni hagytam, ezzel erősen homorítva a hátam. A vállamat feszesen behúztam a tokjába, és olyan magasra emeltem magam, hogy a csípőm ne érjen le a talajra, hanem szabadon lógojon. Ezután a törzsem teljesen ellazítva hagytam, hogy a csípőm minden kilégzéskor egyre lejjebb süllyedjen, és így a gerincem töve egyre inkább hátrahajoljon, és közben egyenletesen, mélyen, alhasba lélegeztem. Ezt csináltam úgy egy percig. Igen jólesett ez az edzésben megfájdult derekamnak, és utána ruganyosabbnak éreztem magam, úgy érzem, jót tett.
Az, hogy mennyire sikerült megközelenem elméleti csúcsot jelentő 12 ciklust, jól mutatja, hogy igen keveset pihentem, amikor letettem a kettlebellt, valamint, hogy az ismétléseim lendületesek, gyorsak voltak. Mivel az előző két edzés során mindkét alkalommal sikerült 10-10 lendítéssel túllépnem az 5, illetve 10 perces elméleti csúcsot, mutatja, hogy az valóban csak elméleti, és igen robbanékony ismétlésekkel átléphető, emiatt sikerülhetett ma is a pihenő ellenére mindössze 10 szakítással lemaradnom a 12 ciklus teljesítéséről.
Bár a mai, 15 perces kettlebellezés is roppant megerőltető volt, érdekes módon nem nyírt ki annyira, mint a legutóbbi, 10 perces gyakorlás.
A következő bejegyzést két nap múlva naplózom, amikor calisthenic-kel és nyújtással foglalkozom.
Megj.: Az edzés és e bejegyzés txt-be pötyögése utáni éjjel nem hagyott nyugodni a dolog, és a villanyt felkapcsolva újraolvastam A meztelen harcos erőlégzésre vonatkozó fejezetét - meg akkor már átnyálaztam az utána következő, GTG-módszert kifejtő részt is. Nagyon fontos, hogy időnként újraolvassuk a szakirodalmat. Egyrészt, mert látható az én példámon is, csak az után jutott eszembe Pavel bölcsessége, miután véletlenül ugyanerre a tapasztalatra jutottam a Kemény Forma végén, holott már többször olvastam előtte is az információt, és nem érdemes ebbe a csapdába esni - szokszor az sem nyilvánvaló, amit egyszer már abszolváltál. Másrészt, ha a könyökünkön jön is ki, akkor is hasznos és érdekes olvasmány. Lényegében azóta, hogy először olvastam, amikor csak időm van, elolvasgatok egy-egy részt a Fegyencedzésből, mintha a Zsoltárok Könyve lenne. Most már látom, hogy ezt érdemes nem csak azzal megtenni, amire éppen rá vagyok kattanva, hanem a régebbi gyöngyszemekkel is, mint például A meztelen harcos vagy a Kezdd el a Kettlebellt! A következő héten el is olvasom mindkettőt elejétől a végéig. Újra. Fogalmam sincs már, hogy hányadszor.
