Sziasztok!
A mai nyújtásom menete:
Angol spárga - 4+2+2+1, sorozatok között fél perc pihenővel
Francia spárga, bal láb elől - 3+3+2, sorozatok között fél perc pihenővel
Francia spárga, jobb láb elől - 3+3+2, sorozatok között fél perc pihenővel
Az angol spárgában 4+3+2+1-et terveztem, de a második sorozatban láttam, hogy a csípőm kicsit kifordult, aminek nem egyszer tulajdoníthattam már kellemetlenséget a lovaglóizmommal, ezért a második ismétlés után befejeztem a sorozatot.
A francia spárgánál is a 4+3+2+1 módszert terveztem használni, de az első sorozat harmadik ismétlésénél azt éreztem, hogy már feszül a csípőhajlítóm, túlnyújtottam, ezért abbahagytam a sorozatot. Utána arra jutottam, hogy nincs különösebb előnye ezeknek az ismétlésszámoknak, ezért visszatértem a 3x3-ra. Amikor nem végeztem el a 3 ismétlést, akkor ismét azt éreztem, hogy túlnyújtok.
Egyik gyakorlattal sem jutottam mélyre. Van mit behoznom.
Új koncepció jutott eszembe. Végül is a test azért szabályozza le a nyújtást, mert félő, hogy nincs erő a láb visszahúzására. Az jutott eszembe, hogy talán nem is arra kéne törekedni, hogy egyre mélyebbre jussak a statikus nyújtással, hanem azzal, hogy egyre mélyebb pozícióban tudjam megtartani magam csak a lábam erejével. Ezzel talán lassabban fejlődik a hajlékonyságom, viszont a megszerzett szint biztosabb és funkcionálisabb, hiszen a valódi kritériumokat teljesíti. Ezért mostantól elkezdek úgy nyújtani, hogy a súlypontomat minden gyakorlatnál nagyon óvatosan süllyesztem, és csakis addig a pontig, ahol még meg tudom magam tartani 30 másodpercig fogódzkodás nélkül, és inkább a szélsőséges végtaghelyzetben kifejthető erőm fejlesztésére törekszem.
Jó dolognak tartom a kísérletezést. Elvégre nem sietek sehová, és értékes tapasztalatokat gyűjthetek.
GTG vízszintes húzás: 5x3, kb. 5 h, egyenetlenül
A következő bejegyzést két nap múlva naplózom, amikor calisthenic-kel foglalkozom.
